Átverés vagy jó üzlet?

Az újságok, blogok, weboldalak egyik legérdekesebb olvasmányát az apróhirdetések képzik. Ez egy olyan rovat ahova gyakorlatilag bárki rakhat fel valamit, amit árul, vagy hirdetni akar. A különlegességét az én szemembe az adja, hogy az esetek nagy részében szórakoztató kiírásokat találok ilyen helyeken, azonban ritkán kifejezetten különleges dolgok is felkerülnek, amikkel jó üzletet lehet csinálni. Fontos azonban felmérni, hogy melyik kiírás átverés, hiszen nyilván sok ilyen is akad. Ami miatt még szeretek ilyesmit olvasni, hogy sokszor találok olyan témát, ami megragadja a figyelmem, és rávesz, hogy kicsit jobban utána nézzek a dolgoknak. A múltkor is belefutottam egy ilyen apróhirdetésben, ahol a téma nem más volt, mint a fogászati implantátum.

Egy fickó árusította szolgáltatását, ami abból ált, hogy viszonylag olcsón vállal különböző fogpótlásra alkalmas implantátum készítést. Nem igazán voltam tisztába egy ilyen árával, sőt működésével sem, ugyanis kifejezetten jók a fogaim és vigyázok is rájuk nagyon. Viszont az ár, amit megszabott kifejezetten alacsony volt. Szakértelem és tapasztalat hiányában azonban nem tudtam eldönteni, hogy át akarnak verni, vagy tényleg egy kivételesen jó üzletet olvasok épp. Egyet tehettem, felcsaptam a lexikonom (google) és már rá is kerestem, hogy mit kell tudni erről a témáról. Sok érdekes dologra bukkantam.

Az első ilyen, hogy a szakértők szerint az emberek nagy része nem helyesen mossa a fogát. Sajnos azt nem találtam meg, hogy mi lenne a helyes mód, így voltam elmenni egy fogorvoshoz, hogy ő fedje fel a titkot. Azonban nem csak ez az egy dolog motivált a találkozásra.

Egy-egy implantátum ára százezer forint fölé is mehet, a kapcsolódó kezelések összegéről már nem is beszélve. Ezzel szemben egy panoráma röntgen, egy felülvizsgálattal és véleménnyel pár ezer forint. Ez volt a másik olyan érv, ami miatt azóta rendszeresen felkeresem a fogorvosom, holott nem is fáj a fogam. Inkább gyakran elköltöm ezt a keveset, hogy időben értesüljek róla, ha valami baj van, és tudjak tenni ellene, mint kockáztassam azt, hogy elveszítem az egyik fogam, aztán egybe fizethessek jóval nagyobb összegeket. Márpedig muszáj leszek, ha ilyen helyzetbe kerülök. Azt is megtudtam ugyanis, hogy bár a híd olcsóbb előkészületeket igényel. A szomszédos fogakat ugyanis le kell csiszolni hozzá, és az élettartama is kevesebb, mint egy jó implantátumé. Az pedig, hogy ne tegyek semmit szintén nem megoldás, mivel még ha olyan helyen is van a hiányzó fog, ami nem látszik, akkor is komoly bajokat von maga után egy kezeletlenül hagyott luk. Itt nem a fertőzésekre gondolok, hanem arra, hogy a szomszédos fogak elkezdenek bedőlni, elvégre is megszűnik a támasztásuk, és ezáltal az egész fogsor komoly elváltozásokat szenvedhet, ami ráadásul kihatással van az étkezési szokásokra. A nehezebben rágható dolgokról sokszor lemond az ember. Több fog elvesztése például rokkantságnak minősül. Ezért aztán óva intek mindenkit attól, hogy egy legyintéssel elintézze az egyik hátsó fog elvesztését, mondván, hogy úgy sem látszik.

Tételezzük fel, hogy mi nagyon vigyáztunk a fogainkra, és nem is volt bajuk egész addig, amíg nem estünk egy hatalmasat biciklivel, és vesztettük el mégis egyik rágó szervünket. Elmentünk az orvoshoz is gyorsan, mert féltünk, hogy mindenfelé dőlni kezdenek a fogaink. Ajánlott egy implantátumot, és mi meg ülünk, a szélben, és azon gondolkozunk, hogy mi is lehet az az implantátum. A különböző fogászati implantátumokról rengeteg infót találtok a neten, érdemes megnézni őket, én csak gyorsan összefoglalnám. Az implantátum lényegében egy duplacsavar, aminek az egyik végét a csontba csavarják be, a másik végére pedig a fogat, vagyis annak pótlékát építik fel. Az anyag durvasága, a pénztárcánk vastagságával áll összefüggésben. Minél jobbat szeretnénk annál drágább lesz.

Fontos kitérni arra is, hogy olyan esetben, amikor higiéniás okokból veszítünk el egy fogat, az implantátum csak részmegoldás. A probléma okát is meg kell szüntetni. A rendszeres tisztálkodás elmaradása az implantátum elvesztését fogja eredményezni. Ráadásul rövidebb idő alatt, ugyanis a fognak saját vérellátása és idegei vannak, ami a beültetésnél nem lesz meg, vagyis a regenerációs képessége jobb, mint egy mesterséges pótléknak.

Folytathatnám még az információk felsorolását, de sajnos épp nem regényt írok, és azt hiszem ennyi is bőven elég ahhoz, hogy kicsit komolyabban vegyük a kötelező fogmosást. Ráadásul az összegyűjtött adatok alapján az is nyilvánvalóvá vált, hogy az apróhirdetéses fickó nem teljesen kóser. Annyira olcsón árulta portékáját, hogy sejtésem szerint valami nagyon fontos alapanyagot biztos kispórolt belőle, de az is lehet, hogy másféle csapdát épített, azonban erre nem derült fény, ugyanis több időt és energiát nem akartam a lebuktatásába fektetni, pénzt meg aztán pláne nem. A tanulság tehát, vigyázzunk az apróhirdetésekkel, mert csodák nincsenek, de még jobban vigyázzunk a fogainkra, mert aztán perkálhatunk a fogtündérnek, ha nem tesszük.