Hirdethet-e egy magánnyomozó?

magánnyomozó budapestA minap egy érdekes beszélgetésbe keveredetem a villamoson. Egy férfi, aki mellé leültem, újságot olvasott. Éppen az apróhirdetéseket böngészte. Hirtelenül, valahol a Corvin-negyed környékén felém fordult, és elkezdett beszélni arról, hogy mennyi hülyeséget hirdetnek manapság, és hogy amúgy is az újságok minősége silány, az összes újságírót ki kellene rúgni. Utána meg a vicc rovatból olvasott fel nekem egy viccet. Lényeg a lényeg, kicsit flúgos volt, de élveztem, feldobta a reggelem. Érdekes gondolkodása volt, egyik témáról a másikra ugrált, de úgy ám, hogy alig bírtam követni. Én még a reggeli kávémat sem fogyasztottam el, szóval nem volt könnyű dolgom. Utána pedig egy szintén érdekes dilemmát vetett fel. Ő paradoxonnak nevezte, de mint látni fogjátok, ez nem paradoxon, csak ő nem bírta felfogni a dolgot. Látott ugyanis egy hirdetést, amit egy magánnyomozó Budapestről adott fel. Ő pedig elkezdett filozofálni mellettem, hogy vajon egy magánnyomozónak nem volna-e érdeke nem feladni hirdetést? Én értetlenkedve kérdeztem, hogy mégis miért? Erre ő a következő eszmefuttatást tárta elém:

A magánnyomozó – mint kiderült, ő csak filmekből hallott róluk – mindig inkognitóban kell, legyen, különben sikertelenül jár utána a kuncsaftoknak. A magánnyomozói lét alapvető tulajdonsága, hogy rejtve kell legyen, hogy mindig a háttérben surranva űzze tevékenységét, hiszen ettől magán, hogy csak a megbízó tud róla. Ám egy apróhirdetéssel olyan nyilvánosságot szerezhet magának, ami kockáztatja a nyomozat sikerességét. Épp ezért, ha minden eshetőséget figyelembe veszünk, egy magánnyomozónak nem áll érdekében hirdetni magát.

Amikor rákérdeztem, hogy anélkül vajon hogyan fognak tudomást szerezni róla az emberek, illetve hogy jutnak el hozzá, akik a segítségére szorulnak – kicsit elgondolkodott. Majd azt mondta, az már az ő ügyességén múlik. Titkos kapcsolatok útján kell terjeszkednie, s ideális esetben nem is őt keresik meg a kuncsaftok, hanem ő ajánlhatja magát azoknak, akiknek szüksége lehet rá. Szó, ami szó, nem feltétlenül értettem a gondolatmenetet, próbáltam fogást találni rajta, de hiába. A férfi unos-untalan megcáfolta kérdéseimet, saját tévéből szerzett logikájából hibátlan következtetéseket vont le a témában. Sajnálatos módon persze ezek a valóságban nem állták meg a helyüket, de nem volt szívem erre figyelmeztetni. Szemmel láthatóan élvezte, hogy kioktat a magándetektívek ügyében.

Amikor leszállt, az ülésen felejtette az újságot. Átlapoztam, és valóban ott volt a magánnyomozó Budapesten hirdetés. Sokat gondolkodtam, vajon hogyan is történhet ez az életben. Vajon olyan izgalmas-e, mint a filmekben. Vajon autóval követi-e a megfigyelt, hűtlen asszonyt, vajon sötét kalapot hord-e. Aztán elmosolyodtam. Egy magánnyomozónak komplex tudással kell rendelkeznie, főként a jog területén. Emellett éles szem kell, hogy átlásson szövevényes, bonyodalmas összefüggéseket, a hivatalos papírok alapos tanulmányozása, joghézagok kikeresése szükséges. Na és persze képzettség, hiszen ez is tekinthető szakmának. És az sem árt, ha van munkatapasztalata, nem ma kezdte a nyomozást. Hiszen fontos a diszkréció. Nem volna célszerű lebuknia már az első alkalmakkor.

Szóval ilyeneket tudhat meg az ember egy villamoson. Érdekes emberek furcsa eszmefuttatásaiba botolhatunk bele, s ha elég körültekintőek vagyunk, az ő általuk felvázolt féligazságokból leszűrhetjük a saját igazságunkat is. Ami remélhetőleg közelebb áll a valósághoz. Szóval így, a tények ismerete mellett már elvethetjük a férfi előfeltételezését, miszerint magánnyomozóként hirdetést feladni egyenlő a rossz marketinggel, az önellentmondással.