Konyhabútor az apróhirdetések között

Régóta terveztem, hogy édesanyámat meglepem egy új konyhabútorral, mert jó ideje mondja nekem, hogy le kéne cserélni, ám nem volt rá pénze soha. Munkába menet a buszon olvasgattam az újságot reggel és az apróhirdetések között ráakadtam egy cégre, ami konyhabútorokat tervezés gyárt. Nem vagyok az a típus, aki ilyenkor fogja a telefont és tárcsáz, de most mégis ezt tettem. Nem volt konkrét kérdésem, csak érdeklődni szerettem volna. Az ügyintéző, aki felvette, mosolygós hangú volt, egyből feloldódtam és mertem kérdezni, pedig tudom, mindenki így telefonál, mint én. Elmeséltem neki, hogy apróhirdetésben láttam őket. Valamint elmondtam neki az igényeimet. Kinek lesz, mekkora kell nagyjából és hogy milyen stílusú. Azt felelte, hogy be kéne mennem hozzájuk, az irodába és egy körülbelüli árajánlatot akkor tudnának is mondani. Munka után 16 órakor startoltam is és mentem be hozzájuk. Nagyon kedves fogadtatásban volt részem, jól esett. Az én ügyintézőmet Ervinnek hívták, egyből tegeződtünk is. Leírtam neki szóban, hogy mik az elképzeléseim, Ervin pedig hozzátette az ő gondolait és számítógépen megrajzolta a komplett konyhabútort. Kicsit kellett még rajta alakítani, ám végül az általunk tökéletesnek gondolt konyhabútort sikerült megterveznünk együtt. Nagyon tetszett nekem, hogy ennyire számít náluk az együtt dolgozás. Úgy éreztem, valóban meghallják, amit mondok, odafigyelnek a kéréseimre, és ami plusz pontot jelentett nálam…Régi konyhabútor

Volt többször, hogy Ervin javasolt például más anyagot, ami ugyanolyan hatást keltett, de olcsóbb volt, és egyáltalán nem volt rossz minőségű, sőt! Nem tudom mi ütött belém, sose néztem az apróhirdetéseket, és hogy akkora mázlim legyen vele, hogy pont találok egy konyhabútorokat gyártó céget. Szuperül jött össze minden. Édesanyámnak júniusban van a születésnapja, én pedig úgy intéztem, hogy addigra elkészüljön. Pont szombatra esett a születésnapja, ekkor szokott elmenni délelőtt nagybevásárlásra. Nekem természetesen van kulcsom a lakásához, és amikor elment bevásárolni, akkor Ervinnel és a szerelő fiúkkal bementünk es 2 óra alatt össze is raktuk neki a konyhabútort. Hamar sikerült is az összeszerelés, mivel kicsi a konyhája, így a konyhabútor mérete se túl nagy. Nagyon izgultam, de amikor hazajött édesanyám és meglátott bent minket, az új konyhabútor előtt sorfalban felállva, könnybe lábadt a szeme. Teljesen le volt sokkolva, nem akarta egyszerűen elhinni, hogy így meg lett szervezve minden. És persze a konyhabútor is nagyon tetszett neki. Azt mondta, teljesen az ő elképzeléseinek megfelelő a konyhabútor. Úgy tökéletes, ahogy van!

Végül a konyhabútora úgy nézett ki, hogy faltól falig ért, mosogató, sütő, főzőlap és szagelszívó beépítve. A munkalapon nagyobb a hasznosítható hely, mint előtte volt, ez nála tudtam, hogy nagyon fontos szempont. Egy szolid, ezüstszínű díszcsík volt a fehér ajtókon. Szép, minimalista, elegáns és visszafogott stílusban épült meg a konyhabútora. Kicsit kijjebb lett hozva az egész, hogy a polcok és fiókok mélyebbek legyenek, így jobban ki van használva a konyhája, mert simán előrébb lehetett hozni, sok volt előtte a felesleges hely. Ezt édesanyám külön kiemelte, hogy mennyi mindenre gondoltunk, és hogy mennyire tetszik neki az egész.

Ez az én történetem az apróhirdetésről. Valamiért, nem tudom megmagyarázni miért, egyszerűen nem tudtam komolyan venni őket. Tudtam, hogy ott vannak az újságok végén és ennyi. Mindig átfutottam rajtuk, de ezentúl biztosan figyelni fogom őket, hisz sose lehet tudni! Most pont belefutottam egy konyhabútoros hirdetésbe az apróhirdetések között, lehet legközelebb motoros ruházat fog kelleni? Lehet pont az apróhirdetések között fogok találni segítséget?